Fenntartható városfejlesztés

A körforgásos gazdaság megjelenése nem csak a technológiai és a műszaki megoldások szempontjából jelent kihívást napjainkban, hanem az emberi kapcsolatok, a mindennapi élet alakulására, így többek között a városok életének megszervezésére is hatással van.

A körkörös gazdaság és a fenntarthatóság kérdésköre évek óta jelen van a köztudatban, s egyre jobban beágyazódik az ipari szektorba is. Ezen kifejezések nem ipari környezetben való értelmezése azonban még nem kiforrott. A szolgáltatói szféra, különös tekintettel egy település működtetésére és tervezésére, gyakran értetlenül áll a fenntarthatósági gondolatok előtt, hiszen ennek értelmezhetősége kevésbé determinisztikus a szolgáltatói közegben. Problémát jelenthet egy város számára, hogy milyen lépéseket kell tennie a körkörös gazdaság kialakítása céljából, s milyen módszerekkel tudja elérni a fenntarthatóságot. Ezen ismeretek jellemzően a környezetvédelemre koncentrálódnak, s a fenntarthatóság további elemei kevésbé hangsúlyosak. Célunk felhívni a figyelmet a körkörös gazdaság logika további, környezetvédelmen túlmutató elemeire, s rávilágítani azon szempontokra, akciókra, amelyeket egy kis- és középváros is megtehet.

A Városfejlesztési főirány ezen kérdések kezelésével foglalkozik, s hat területen kínál egyfajta megoldást.

High-tech hardver és szoftver eszközökkel megoldható a modern városok, köztük Nagykanizsán is jelentkező  újkori problémái, hogy azok átjárhatóak, tiszták, szerethetőek és élhetőek legyenek. Ehhez nyújt segítséget és megoldást a könnyű elektromos járműkultúra terjesztése, bevezetése, használata és az erre épülő szolgáltatások biztosítása. Mivel ez a szegmens jelenleg erősen felfutó ágban van, nagyszerű tesztkörnyezetet teremt a jövő okosváros – smart city - koncepció felépítésének megalapozásához. Bevezetésével értékes adatállomány és statisztika nyerhető a további funkcióbővítéshez és a nagykanizsai smart city megoldásokhoz, fenntartható város kialakításához. Az alprojekt keretein belül mikromobilitási töltőhálózat kialakítását tervezzük megvalósítani Nagykanizsán. Célunk, hogy Nagykanizsa bekapcsolódjon a modern, smart city megoldásokat felvonultató, fenntartható városok közé. Ehhez nyújt nagyszerű alkalmazási formát a Powershare töltőhálózat rendszer, ahol gondos tervezést és felmérést követően könnyű elektromos járművek számára töltőpontok kialakítását valósítjuk meg. Könnyű elektromos járműnek minősül az e-roller, e-bike, e-robogó és minden olyan elektromos jármű, ami nem elektromos autó. A mobilitás így valós, mindennapos közlekedési alternatívát jelent.

Egy alprojekt keretében Nagykanizsa városának és vonzáskörzetének közösségi városi applikációját készítjük el, amely egységesen és komplex módon képes kezelni a régióhoz kapcsolódó információkat (például rendezvények, éttermek, kirándulások, attrakciók és érdekességek). A közösségi városi applikáció egy modern információs és kommunikációs platformot biztosít, amely hatékonyabbá és környezettudatosabbá (várható hatás, hogy csökken a nyomtatott szórólapok száma) tudja tenni a lakosság és a városban működő intézmények és cégek kommunikációját, szabadidős tevékenységeinek szervezését. Az applikáció segítségével a település fenntartható működését támogatjuk olyan módon, hogy a városlakók valódi közösséget alkotva, közös ügyeket szolgálva működjenek együtt. Ezen kívül az információáramást is jelentős mértékben támogatja a mobil program, ami az automatizált, elektronikus felületeket helyezi előtérbe. Célunk a város fenntarthatóságát a lakossági oldalról megközelítve közösséget alkotni.

A Fenntartható város koncepció kidolgozása kidolgozásával célunk egyfajta útvonal kijelölése a kis- és középvárosok számára, amellyel elérhetik a körkörösen működő gazdálkodást. A tevékenység keretében kidolgozunk egy olyan modellt, ami a fenntartható várostervezés aspektusait írja le, ezzel jelölve ki az utat a települések számára. Célunk értelmezhetővé tenni a körkörös gazdaság logikáját a szolgáltatói szektor ezen ágazata számára. A koncepció kidolgozása során egy modell kerül megalkotásra, amely tartalmazza azon aspektusokat, amelyek a fenntarthatóság és a körkörös gazdaság fő mozgató rugói, ugyanakkor értelmezhetők települési és településszervezési, -működtetési környezetben. A modellt tartalmazza egyúttal az egyes aspektusok mérhetőségét, összehasonlíthatóságát fogja bemutatni, ugyanakkor kitér a körkörös gazdaság bevezetésével és működtetésével kapcsolatos kiadásokra, továbbá személyi és dologi erőforrásokra is. A modell és a koncepció kidolgozását követően beméréseket fogunk végezni, amivel 5 különböző, hazai, kis- és középváros jelenlegi helyzetét tárjuk fel, egyben validálva a modell elemeit, a koncepció tartalmának valódiságát. A bemérések eredményként mintákat kapunk a hazai települések jelenlegi állapotáról, felkészültségéről a körkörös gazdaság területén, s ajánlásokat tudunk megfogalmazni számukra a fenntarthatóság irányába való elmozdulás érdekében.

A fenntartható gondolkodás, magatartás és az innováció nemcsak a gazdaság egyes területein, a vállalkozások szintjén fontos, hanem lakossági szinten is, hiszen ők azok, akik fogyasztóként igénybe veszik, alkalmazzák a környezettudatos szolgáltatásokat, termékeket, stb. A fenntartható gondolkodást erősítő lakossági tananyag és a környezettudatos magatartást népszerűsítő programok során a lakosság szemléletformálása valósul meg, melynek következtében egyre többen támogatják a fenntartható gondolkodást és az ahhoz kapcsolódó törekvéseket, tevékenységeket. Az alprojekt keretein belül podcast-okat is készítünk és teszünk közzé a körforgásos gazdaság témájában. Közérthetően, gyakorlatorientáltan és példákon keresztül mutatjuk be a fogalmat, szemléletet a lakosság számára.

A fenntarthatóság különböző aspektusai egyre inkább foglalkoztatják a ma élő generációkat, különös tekintettel a Z és Y generációra. Esetükben már megfigyelhető jelenség pl. a klímaszorongás; míg egyre több nagyvállalat alkalmaz környezetvédelmi megbízottat, vagy akár CSR tanácsadót, akinek feladata a környezetvédelmi kérdéseken túl a munkavállalókkal való megfelelő bánásmód kialakításáért és a társadalom tagjai iránti felelős gondolkodásért érzett kötelességtudat kialakítása. A projektelem kapcsán célunk egy új mester (MA) képzés kidolgozása, akkreditálása és hirdetése, amelynek fókuszában a körforgásos gazdaság áll. A képzés a gazdaságtudományok területéhez tartozó, menedzsment alapú képzést tervezünk. Célcsoportként definiáltuk azon fiatal vezetőket és leendő vezetőket, akik fontosnak tartják a fenntarthatóságot, s érdekli őket egy vállalat vagy más típusú, akár non-profit intézmény fenntartható szemléletű vezetése.

A települési, elsősoran lakossági hulladék gyűjtése és kezelése több szempontból is problémát jelent egy város életében. Mindez nem csak a hulladékszállító cégek problémája, de a települések fenntartható működtetése kapcsán is kulcskérdéssé vált. Az alprojekt a begyűjtési folyamatok ideális szervezésével kapcsolatos teendőket vizsgálja felül, mivel látható, hogy Nagykanizsán a szelektív hulladékot gyűjtő gépjárművek kapacitása nem eléggé kihasznált, az ételhulladékot és étolajat gyűjtő gépjárművek útvonaltervezése nem optimális. Matematikai és informatikai támogatással ezen kihívásokra keressük a megfelelő megoldást. Célunk a hulladék begyűjtés és szállítás hatékonyságának növelése. Ez történhet a járművek jobb kihasználásával, útvonaltervezéssel vagy az ügyvitel hatékonyságának növelésével is.